Az én sztorim

Megint nézelődtem egy kicsit az interneten és elnézegetem, hogy másoknak milyen szép egységes a közösségi média felületen való megjelenésük és egyrészt irigyeltem őket, hogy ők megcsinálják, amit én sosem, másrészről elfogott a gyomorgörcs, mert eszembe jutott az is, hogy mennyire nem szeretek állandóan posztolni csak azért, mert KELL.

Erről pedig bevillant, hogy miért is csinálom azt, amit. Hogy kerültem én ide hogyan alakult ez az egész azzá, hogy megmutassam másoknak is, hogy lehet introvertált kompatibilisen is sikeresen marketingelni. Merthogy szeretek én néha szerepelni, de mégsem láttam magamat sosem annak az embernek, aki csinosan kisminkelve lelkes tud lenni minden nap, hangulatember vagyok, ha esik az eső, mint ma, előfordul, hogy előveszem azt a cicanadrágot, amit kiszakítottak a macskák, mert valamiért azt hiszem, hogy ha esik, akkor hideg is van. Felveszem hozzá azt a pólót (mert az volt legfelül a polcon), amit tavaly összemeggyeztem, amikor a 30 kiló meggyet magoztuk. És leülök és dolgozom. Jobb, ha egy ilyen napon futár sem jön, mert csak megrémülne tőlem, ahogy maszatos szemüveggel, kócosan ajtót nyitok ebben a szettben.

Nem tudom elképzelni, hogy innen legyen pár percen belül egy akkora éles váltás, hogy vidáman tudjak csacsogni egy videóban, kedvem legyen még azt a gépet is bekapcsolni, amin jól lehet videót vágni, aztán feltöltöm a videókat az összes közösségi média felületre, amin hasznos jelen lennem.

Nem, ez nem én vagyok.

Én vagyok az introvertált, néha túllelkes, néha magzatpózban fekve tetriszező lány, aki jobb, ha szépen csendben egyedül dolgozik.

És tudjátok mit? A SEO pont ezt nyújta!

Ha akarom, egy barlang mélyén ücsörögve is megírom azt a posztot, amit kell, vagy ha épp lelkesebb napom van, teletűzdelem spontán fotókkal. Bármikor írhatok, bármikor beállíthatom a dolgokat és nincs kötelező „megjelenés” – majdpedig ahogy telik-múlik az idő, nemhogy elveszne a süllyesztőben a posztom (mint a social medián) és egyre kevesebb ember falán jelenne meg, a keresőoptimalizálásnak köszönhetően a posztok jó sokáig élnek és hoznak egyre több látogatót az oldalamra.

Mármint az enyémre nem, mert a suszter cipője mindig lyukas elv alapján a sajátommal soha nem foglalkozom, de az ügyfeleim statisztikáit elnézve látom, hogy 2-3 éves blogbejegyzések is hoznak új látogatókat az oldalra.

Hát így lettem én seo-s, hogy értékelem azt, hogy nem kell mindig aktívnak lenni, nem kell mindig szépnek és lelkesnek látszódni, de ha épp olyanom van, megírok 4657 blogbejegyzést, amiket szépen elosztva hosszú-hosszú időre szolgálnak majd új látogatókkal. És potenciális ügyfelekkel.

(Jó, persze a social media ide sem árt, de mégsincs akkora nyomás, hogy csak és kizárólag onnan vagy hirdetésből jöhetnek ügyfelek)

Persze évekig próbálkoztam én is azzal, hogy magamra erőszakolom az éppen aktuális marketingtrendeket és voltak is sikereim, de sosem tudtam kitartani mellettük. Ez olyan mint egy intenzív fogyókúra, baromi látványos, de hosszú távon nem tartható. Hullámokban tört rám a posztolhatnék, aztán pedig hetekig, hónapokig nem tettem közzé semmit.

És gyakran voltam beteg, mert a testem is tiltakozott már az egész ellen. Persze mindig jöttek a racionális kifogások, hogy miért fáztam meg, miért fáj épp a gyomrom, biztos a rendelt kajától van, bezzeg ha főznék minden nap, az más lenne. De idővel beláttam, hogy „csak” annyi volt az egész mögött, hogy háromszor annyira fáradtam el a számomra nehéz online jelenlétben, mint amikor fókuszáltam dolgoztam. Vagy mint amikor talicskában hordtam egész nap a felvert betont. És itt jött az, hogy ideje változtatni és elkezdtem „tudatosan” marketingezni is, de nem csak azt figyelmbe véve, hogy gazdasági szempontok alapján mit kell csinálni, hanem, hogy nekem, mint magánembernek mi fér bele és mi szívja le az összes energiámat.

Egy idő után sikerült meghúzni a határokat és már nem érdekelt, hogy a szakmai tudásom miatt „tudom”, hogy melyik közösségi média felület lenne nekem jó, milyen típusú videókat kellene gyártani, mi kell ahhoz, hogy jó legyen, hogyan kellene meggyőző sales dumákat lenyomni mások torkán, hogy aztán lelkendezve válasszák az én szolgáltatásomat. Mert azt is tudtam, hogy ezt csak áldozatok árán tudtam teljesítseni. Néha a szemem rángatózott a stressztől, máskor pedig minden, nem „noémisen” szerkesztett videó után be kellett tolnom egy Balaton szeletet, mert sajnos a stresszt én még mindig édességgel „kezelem”. Egyszerűen nem tudtam magamat hozzászoktatni ahhoz, hogy olyat tegyek, ami nem én vagyok. Én nem vagyok ilyen nagydumás (mármint de, irdatlan sokat tudok beszélni, amikor olyan társaságba kerülök vagy tanácsadást tartok és saját témámon belül elememben vagyok, de a feltűnési viszketegségem nagyjából 3 éves koromban elmúlt), nem szeretek embereket győzködni. Ha tudom, hogy valami hasznos lenne nekik, akkor szeretem csak úgy mellesleg véletlenül megemlíteni, hogy esetleg jó lehet nekik az is.

Viszont én eredetileg tanár vagyok, és azt hiszem, ez az, ami a löketet adja, hogy nagyon szeretek tudást átadni kíváncsi tekinteteknek, tanácsot adni azoknak, akik kérdeznek. Szeretem, ha mások nekem köszönhetően lesznek ügyesebbek-okosabbak-tájékozottabbak.

Szeretek workshopokat tartani, tananyagokat készíteni (például ezt a kis SEO cuccot, amit akkor készítettük, amikor épp valami nagyon közlékeny időszakomban voltam, úgyhogy két nap alatt megírtam, utána Eszter csinált neki szép dizájnt), információt átadni. És tudjátok mi a SEO alapja? Az edukációs posztok felturbózása, hogy annyira kielégítsük a látogatók kíváncsiságát, amikor egy kérdésükre tőlünk kapnak választ, hogy utána már csak nálunk akarjanak vásárolni.

A SEO nekem az a marketingeszköz, amitől nemhogy nem rángatózik a szemem, hanem boldogsággal tölt el. Biztos nektek is van olyan ismerősötök, aki az új hobbijáról mindent el akar mesélni és állandóan arról beszél, de már a könyökötökön jön ki. A SEO pont ez, annyit beszélhetsz/írhatsz a választott témádról, amennyit csak akarsz – annyi extrával, hogy azok fogják olvasni, akiket érdekel, pont ebben a témában kutakodnak és nem kergetsz az őrületbe vele senkit.

Legyél okosabb, mint én voltam kezdő vállalkozóként! Ne várd meg, amíg a szemrángás és stresszkajálás jelzi, hogy menyire nem neked való az x típusú marketing.

Ha introvertált vagy (vagy nem, de otthonról dolgozol és soha nem vagy egyedül és mindig csak frusztrál, hogy nem tudsz normálisan tartalmat készíteni, amihez kép vagy hang kell), a honlapod keresőoptimalizálása egy határozottan fájdalommentes marketingeszköz lehet neked.

Ha viszont mondjuk diszlexiásként vagy az adott piacon nem anyanyelvűként nehezedre esik az írás, akkor nem biztos, hogy ez lesz a fő csapásirány. De kiegészítésnek kis segítséggel akkor is jó ám, csak lehet hogy szemrángásod lesz tőle és inkább szervezd ki a feladatokat!

Az elmúlt évek vállalkozói léte alatt arra jöttem rá, hogy néha tényleg jobb a szívünkre (testünkre?) hallgatni és legyőzni az észérveket. Lehet, hogy sokkal gazdagabb és sikeresebb lennék (de mi a siker? vajon nem zsibbadnék le attól, ha a csapból is én folynék?), ha MINDEN marketingeszközt kiaknáznék, de valahogy jobban esik nem megerőszakolni saját magamat mindenféle tennivalókkal és nem napi 10+ órát dolgozni csakhogy mindent kipipálhassuk. Volt ilyen időszak is, meg is lett a böjtje.

Szóval nekem a SEO a stresszmentesítés (kivéve algoritmusfrissítéskor, mert akkor aztán…), ami mindig eszembe juttatja, hogy soha nem gondoltam volna, hogy az önismeret ennyire fontos lesz a marketingben is.

Hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja azt a marketingstratégiát, ami tökéletesen passzol a mindennapjaihoz és a személyiségéhez. Lehet, hogy ez a SEO lesz, de lehet, hogy valami egészen más. És az a specialitásom, hogy minden új vagy kevésbé új eszközt személyre szablyak egy kicsit – mert közösségi médiában is lehet aktívkodni intorvertáltként is, lehet videózni is úgy, hogy nem fáj. Lehet állandóan jelenleni úgy is, hogy nem érezzük azt tehernek.